About

Robert Doisneau

Robert Doisneau egy francia fotóművész.Az utcai fotózás egyik jeles képviselője. A képein az átlagemberek és a hétköznapi életet jelenítette meg.



 Első képét 1929-ben, 17 éves korában készítette, s az egész későbbi életét meghatározta. A műalkotásnak nem igazán nevezhető papírdarab a művész testvérét ábrázolja. Innentől kezdve a fotós a nagy történésekben is az egyszerű embereket kereste: alkotásai a párizsi külkerületek július 14-ei ünnepeit, a mosatlan, rongyos ruhákba burkolt gyerekeket, a kopaszra nyírt tarkójú hivatalnokokat és házmester feleségeiket mutatják.
 Profiként 1934-ben debütált. Akkor a Renault-hoz szegődött, ahol a gyár műszaki fényképésze lett egészen 1939-ig. Akkor azonban úgy döntött, hogy független riportfotósként folytatja pályáját, de a háború keresztül húzta terveit. Hogy némi pénzt keressen, az "Resistance"-ban munkálkodott, filléres képeslapokat gyártott.

A felszabaduláskor készített képei tették híressé, annak ellenére, hogy - bár gyakran kérték -, nem készített képeket az erőszakról, nyomorról, holttestekről, inkább a kiútkeresésre hegyezte objektívét. 1948-tól 1951-ig a Vogue-nak dolgozott, majd szabadúszóként munkálkodott. 
 Párizs utcáit fáradhatatlanul róva örökítette meg a múló pillanatokat, egyszerű emberek egyszerű, tipikus történeteit mesélte el a papíron, melyek mégis titkot sejtető bájjal bírtak.


  Költészetet vitt a fotográfiába, pedig nem tett mást, mint az élet legapróbb és leghétköznapibb pillanatait csípte el úgy, ahogy azok történni szoktak, ott, ahol az emberek általában tesznek-vesznek, élik mindennapjaikat. Titka a szenvedély megörökítésében rejlett, amit persze maga is szenvedélyes kitartással várt ki, mert nézte, figyelte az utca életét, szerette azokat az embereket, akiket lefotózott. Nála nincs szép vagy csúnya, és hamis csillogás sem létezett a szemekben. Így vált az elkapott pillanatok mesterévé.
 Később készített képeket hírességekről is, de fotói mindvégig mindannyiunk emberségéről, gyarlóságainkról és nagyságunkról mesélnek. Mindegy, hogy nagyhercegnőről vagy egy szakadt kis szénhordóról van szó. Robert Doisneau objektívjének mindkettő egyformán fontos volt.
 Élete nyolcvankét éve során mintegy félszáz albuma jelent meg, s utcát neveztek el róla Arles-ban, ott, ahol a sarkon áll a francia fotófőiskola. Halála után emlékházat nyitottak Párizs melletti szülővárosában, hogy képeit, s az ő szellemében fogant mindenféle náció fényképeit bemutassák.
Forrás: sulinet.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése